Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Szegedi Nemzeti Színház Szeged

6720 Szeged, Deák Ferenc utca 12

Szegedi Nemzeti Színház információk

A szegedi színjátszás története

Szeged városa az 1700-as évek hajnalán megigényelte a színház alapítási jogot a királytól, amelyre 1719-ig várni kellett, de a további hosszas időszakra is a várakozás volt a jellemző, hiszen a legelső állandó társulatra és a kőszínház építésére is várni kellett.
Azonban Szeged városának lakói addig sem maradtak színházi élmények nélkül, hiszen a városban gyakran megforduló vándortársulatok játékában lehetett gyönyörködni. A 19. század kezdetén az úgynevezett Nemzeti Jádzó Társaságok is megjelentek. A század első évtizedeiben a kornak olyan remek színészei játszottak Szegeden, mint Déryné Széppataki Róza, Egressy Gábor vagy Szerdahelyi József.
A színház épületének hiányában a társulatok változatos színtereken léptek fel, így sor került templomi előadásokra, majd a városháza nagytermében is voltak előadások és később a felsővárosi kaszinó és a Hétpacsirta vendéglő kertje adott otthont a színielőadásoknak. A színház kedvelő polgárok nagyörömére 1856-ban jött el a pillanat mikor felgördültek a függönyök az első szegedi önálló színház színpadán.

Kőszínház építése Szegeden

1878-ban megalakult az úgynevezett Színügyi Egylet és az új tennivalók jegyzékébe kerül a szegedi kőszínház megépítése. Azonban sajnálatos módon 1879-ban a természet ereje a nagyárvízzel közbeszólt. De az árvíz pusztította Szeged újjáépítése során a város részére adományozott rengeteg itthoni és nemzetközi segítség után lehetővé vált egy nagyszerű kőszínház felépítése. A színház épületét Ferdinand Fellner és Hermann Helmer bécsi építészek tervezték, majd a tervek alapján 1882-ben Jiraszek és Krausz cége építette meg hihetetlen gyorsasággal az 1800 férőhelyes színházat. 1883. október 14-én a színházavató díszelőadásra Ferenc József uralkodó is a városba látogatott.
Sajnálatos módon 1885 áprilisában egy tűzeset a színpadon hatalmas pusztítást végzett, aminek az eredménye az lett, hogy nagyjából a teljes nézőteret elpusztította. Jiraszek és Krausz azonban újjáépítette, így 1886 októberében újra nyithatott a színház. A felújítás során a nézőteret 1500 férőhelyesre csökkentették, a színház belsőterét freskókkal és aranyozással gazdagon díszítették.
1945. augusztus 29-én a Vallás és Közoktatási Minisztérium rendelete nyomán megalakult a Szegedi Állami Nemzeti Színház.

A felújított Szegedi Nemzeti Színház

1977-re a szegedi nagyszínház olyan állapotba került, hogy a felújítása egyre égetőbbé vált, 1986. október 4-én került átadásra az új Szegedi Nemzeti Színházat, amely korszerű technikai felszereltséggel kiegészülve őrzi a hajdani fényét.
A Szegedi Nemzeti Színház repertoárja mindig is igen széles műfaji választékkal rendelkezett, színpadon voltak prózai színművek, tragédiák, vígjátékok, operák, operettek majd idővel musicalek és balettek.

 

 



Fizetett hirdetés

Kapcsolódó

Közművelődési Palota

Szeged Közművelődési Palotájának neoklasszicista stílusú épületében kapott helyet a ...

Móra Ferenc Múzeum

A szegedi Móra Ferenc Múzeum létrejötte elválaszthatatlan a Somogyi-könyvtár történet

Régi Zsinagóga

A szegedi Régi Zsinagóga épületét a Lipovszky testvérek, Herik és József tervezték. Az...

Logó
Móra Ferenc szobra

Szeged Roosevelt terének északi felében áll Móra Ferenc írónk emlékszobra, amely Tápai...

Logó
Dankó Pista szobra

Szeged városának egyik legnépszerűbb szülötte Dankó Pista, aki a századforduló hírnev...

Tömörkény István mellszobra

A szegedi Tömörkény István Gimnázium és Szakközépiskola előtt áll Tömörkény Istvá...

Logó
Juhász Gyula szobra

Juhász Gyula mindig szeretettel gondolt a folyóra, amelyet tájverseiben többször meg is é...

Logó
József Attila szobra

A költő egészalakos szobrát a Szegedi Tudományegyetem épülete előtt, a Dugonics téren ...

Logó
Deák Ferenc szobra

Szeged belvárosában a központi elhelyezkedésű Széchenyi terén a bíróság épülete el

Reök-palota

A legszebb szegedi szecessziós épületet a Reök-palotát az én képzeletem egy elvarázsolt...

Még több Látnivaló Szegeden

Tisza Szálló

Szeged Széchenyi terén áll a neoreneszánsz stílusú Tisza Szálló, amely már több mint ...

Logó
Deutsch-palota

A szegedi Kass Szálló szomszédságában a majolika díszes Deutsch-palota Erdélyi Mihály

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jan 30

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Jan 30

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép




Szállás a közelben

1 Tisza Hotel Szeged

A palotás város szívében, Szeged főterén, a Széchenyi téren, 120 éves műemlék érté...

2 City Hotel Szeged

Üdvözöljük a City Hotel Szeged***-ben! A Belváros szívében, mégis nyugodt környezet...

3 Belvárosi Apartman Szeged

Apartmanunk Szeged belvárosának egyik legkedveltebb utcájában, a Nemzeti Színháztól és ...

Megosztom



Látnivaló kereső Szeged

Partnereink




Facebook